Kaleidoszkóp

Nincs „kiforrott versnyelvem”, sem
egységes személyiségem.
Én nagyon szeretem
benned, hogy sokféle vagy. – állítja
a terapeutám + hogy ezzel együtt kell élni.

Valahogy ma oly’ jó kedvem van.

Megpróbálok élni vele: az én hagyományom
nem kortárs kötetekből és szép antológiákból f-é-r-c-e-l-t.
Nem idézek JA-tól, sem PS-tól, de még AE-től sem. Én el-
tulajdonítok – online cikkekből, közéleti magazinmű-
sorokból, az alföldi tájnyelvből, arcátlanul ki-
hallgatott telefonbeszélgetésekből, piszok
okos barátoktól, titkos mestereimtől, akik egyelőre
csak sejthetik, mennyire felnézek rájuk.
Hogyan mondjam el, hogy NEM AKAROK olyan verset
írni, ami ÚGY NÉZ KI, mint egy vers?

Egyes szerkesztők ***, de jó szakemberek.
Ha ez a vers megjelenik valaha, biztosan meg-
vetik majd. A rosszindulatú korrekt
urakból kiveszem, ami tetszik. Amikor a kötettervemmel
valaki mást neveztek be Petri-díjra, akkor bezzeg…
Tényleg elég nagy a
pofám! Hill nyújtogatja felfordított tenyerét,

Spiegelmann viszont valahol a markába
röhög. A szememből olvasott.
Ami a szerkesztő szerint javítás után
sem lenne elég jó, azt Speigelmann olvasta életében.
„Ez kurva jó, Fanni. Ez nem vers, ez Nagyvers!”

Persze, mondhatok bármit, nincs
rá bizonyíték — és egyáltalán nem is számít.
Nincs, aki őrizzen. I must not fear.
Erőt kérek, ha hall valaki, hogy
ne érdekeljen, hallanak-e.

---

Megjelent: Helikon XXXIV. Évfolyam 2023. 17. (871.) szám